discord
shuffle
Bejelentkezés
Menü bezárása
  • Műfaj
  • Isekai Shoukan wa Nidome desu

    Isekai Shoukan wa Nidome desu

    play_arrow Megtekintés most add Listához adás
    Áttekintés: Suzaki Setsut megidézték Eclair középkori fantasy világába, ahol a démonok és állatemberek inváziójának visszaverésével az emberiség hősévé vált, a kalandozásai során pedig még a legyőzött démonkirálynő szívét is sikerült meghódítania. A végső csatában azonban hősünk csapdába esett, ami visszaküldte őt a saját világába, ahol újra csecsemőként született újjá. Eltelt 15 év, és Setsuból egy komor, életunt középiskolás diák lett, aki megtartotta emlékeit és a mindent elsöprő varázserejét az előző életéből, ezeket azonban rejtve tartja a társai, főleg a gyermekkori barátnője, Hanabashira Yuuhi előtt. Aztán egy nap újra megidézik őt, az egész osztályával együtt ugyanabba a fantasy világba, amit egyszer már megmentett, de az eltelt öt év után újra a démonok inváziója fenyegeti az emberiséget. Setsunak semmi kedve ismét hősnek lenni, inkább hátrahagyja a diáktársait és útra kel, hogy felkutassa a régi harcostársait, szembenézzen az ellenféllel, aki csapdába csalta őt, és ha nagyon muszáj, újra megmentse a világot.[Forrás: AnimeAddicts]

    Karakterek és Szinkron hangok

    Setsu

    MAIN

    Shunichi Toki

    Japanese

    Elka

    SUPPORTING

    Kaori Maeda

    Japanese

    Yuuhi

    SUPPORTING

    Satomi Amano

    Japanese

    Leviathan

    SUPPORTING

    Fairouz Ai

    Japanese

    Desastre

    SUPPORTING

    Saori Oonishi

    Japanese

    Touma

    SUPPORTING

    Takuma Nagatsuka

    Japanese

    Shironeko

    SUPPORTING

    Yui Ogura

    Japanese

    Mineko

    SUPPORTING

    Rina Honizumi

    Japanese

    Loa Leonaire

    SUPPORTING

    Satomi Akesaka

    Japanese

    Ruri

    SUPPORTING

    Yurie Kozakai

    Japanese

    Alize

    SUPPORTING

    Miku Itou

    Japanese

    Brad Allegra

    SUPPORTING

    Kenji Akabane

    Japanese

    Distinia Kokuou

    SUPPORTING

    Hozumi Gouda

    Japanese

    Distinia Oujo

    SUPPORTING

    Marie Hashimoto

    Japanese

    Tia Amleth

    SUPPORTING

    Aoi Yuuki

    Japanese

    Seito

    BACKGROUND

    Ayaka Nanase

    Japanese

    Seito

    BACKGROUND

    Hazuki Ogino

    Japanese

    Heishi

    BACKGROUND

    Takaaki Uchino

    Japanese

    Heishi

    BACKGROUND

    Shouya Tamano

    Japanese

    Heishi

    BACKGROUND

    Toshiki Iwasawa

    Japanese

    Heishi

    BACKGROUND

    Yuuji Kameyama

    Japanese

    Seito

    BACKGROUND

    Tellar

    Japanese

    Seito

    BACKGROUND

    Saki Kadota

    Japanese

    Heishi

    BACKGROUND

    Hikaru Miyano

    Japanese

    Heishi

    BACKGROUND

    Shuuya Matsunaga

    Japanese
    Mutasd az összeset

    Epizód

    Letöltések

    Válasz

    BejelentkezveYou must be to post a comment

    Csekkold le a többi fordításomat is!

    Befejezett
    FullHD
    E13
    Horimiya: Piece
    TV-Sorozat 23M
    Befejezett
    FullHD
    E12
    Befejezett
    FullHD
    E12
    Befejezett
    FullHD
    E12
    Befejezett
    FullHD
    Temple
    BD-Verzió 24M
    Befejezett
    FullHD
    E12
    Befejezett
    FullHD
    Temple Specials
    BD-Verzió 13M
    Tervezett
    E?
    Gimai Seikatsu
    TV-Sorozat 24M
    Az AnimeTrix.hu nem tárol semmilyen jogvédett tartalmat a szerverein!

    Feliratok


    A feliratok újra letölthetőek lettek!

    Keressétek őket az adatlapok a Letöltések menüpontnál.

    This will close in 20 seconds